A Katha Upanisád
Nacsikétasz utazása a halhatatlanságba
Mahamandaleshwar Swami Jasraj Puri kommentárjaival

Részletetek a magyar fordításból

Katha Upanisád 01 -- Bevezetés

Az áldozati szertartás

Hungarian Translation (C)2022, Yoga in Daily Life

Védikus himnuszok zengtek a békés kora esti levegőben, ritmikus hullámaik lágyan lebegtek az erdő felé. Ropogott a szent tűz és a papok, akik a jagját végezték, magokat és illatanyagokat ajánlottak fel a szent tűzben. Csak egy ágyékkötőben ültek a szent tűz gödre körül, egy kis emelvényen. A lángnyelvek éhesen nyújtózkodtak, mintha el akarnák kapni a ghít, amelyet minden mantra után, „szvá-há” -t mondva öntöttek a papok a tűzbe.

Ott ült Nacsikétasz is, aki még alig töltötte be a tíz évet, és figyelte apját, akinek a nevében ezt a visvajit jagját végezték. Az apa, Vadzsaszravasz, evilági és túlvilági kegyeket remélt elnyerni ezzel a bonyolult szertartással. Nacsikétasz odaadó szeretettel nézte és imádkozott apja kívánságainak beteljesüléséért.

Végéhez közeledett a több napos ceremónia. Mindenki összegyűlt a záró szertartásra. A tűz vidáman elfogadott minden adományt, ez pedig jó jelnek számított. Vadzsaszravasznak még annyi feladata volt, hogy ajándékokat és ételt adományozzon a papoknak.

Ahogy Nacsikétasz figyelte a jelenetet, zavart érzett tiszta, ártatlan szívében. Aggódott, mert bár az apja ajándékokat osztott, ezt nem nyílt szívvel tette. Kiöregedett teheneket ajánlott fel, amelyek réges-régen túl voltak a legjobb tejelési éveiken. Nacsikétasz tisztában volt vele, hogy a jagja gyümölcsei az adományozó nagylelkűségétől függenek. Attól tartott, elszalasztják a nagy lehetőséget. Az ártatlan, tiszta szívű Nacsikétasz úgy gondolta, az ő fiatal, életerős személye is Vadzsaszravasz értékes tulajdona. Mivel csak arra gondolt, hogyan nyerhetné el apja a jagja gyümölcseit, ezzel a kérdéssel fordult hozzá:

- Apám, engem kinek adsz? – nem érkezett válasz.

- Apám, engem kinek adsz oda? – semmi válasz.

Mikor harmadszor is megkérdezte, apja ingerülten így felelt:

- A Halálnak foglak téged adni!

A Katha Upanisád kezdő jelenetében Nacsikétasz apja jagját végez. Szertartásos éneklés kíséretében dobják az adományokat a szent tűzbe. Ha jól hajtják végre a jagját, elégedettek lesznek az istenségek és ez evilági és túlvilági előnyöket biztosít az adományozónak. Az ártatlan gyermek, Nacsikétasz, apja iráni szeretete és odaadása miatt aggódik a jagját sikeres kimenetele miatt. Ám apja félreérti a szándékát, megdühödik és a Halálhoz küldi őt. A kérdés, amit Nacsikétasz feltesz, nem csak az apja szempontjából fontos, hanem minden keresőnek, aki sikeressé akarja tenni a spirituális utazását.

Végezzen bármiféle gyakorlást a szádaka (spirituális kereső), legyen bármilyen a hite, a siker a befektetett munka minőségétől és komolyságától függ. Vadzsaszravasz szeretné sikerrel learatni a jagja gyümölcseit, ám cselekedeteinek szükségképpen csalódás az eredménye, mert a vishvajit jagja elvei megkövetelik, hogy az adományozó a legjobb tulajdonát adományozza. Habár Vadzsaszravasz sok időt és erőfeszítést szentelt a jagjának, a lényeges utolsó pillanatban a nagylelkűsége mégis csorbát szenved. A tiszta, lényeglátó Nacsikétasz észreveszi ezt és próbál segíteni az apjának.

A jógagyakorló számára a jagja a napi spirituális gyakorlás, a szádana. Az elme működése a napi gyakorlás által megnyugszik, megtisztul és végül átalakul – ám ehhez időre és munkára van szükség. A lényeges kérdés itt az, hogy milyen a befektetett idő és munka minősége?

Egy jógi számára az élet legfontosabb része a spirituális gyakorlás. Ennek sokféle formája van – meditáció, ászana (testhelyzetek), pránajána (légzőgyakorlatok), karma jóga (önzetlen szolgálat), bhakti jóga (odaadás). A gyakorlás lehet másféle is, például a szülőknek, gyermekeknek szentelt idő – a saját gyermekek iránti odaadás – ha igazi odaadás – is isteni gyakorlás. Ám bármiféle is a gyakorlás, annak különlegesnek kell lennie, a szádana minőségi időt és odaadást igényel. Ha a nap folyamán csak összekapart, maradék idődarabokat szentelünk a szádanának, az is jobb, mint a semmi, annak is lesz valami haszna. Ám, ha minőségi időt ajánlunk fel, az eredmény lényegesen nagyobb lesz.

Mi az az adomány, amelyet a szádaka a „belső jagja” során felajánl?

Kinek ajánljuk fel az adományt?

A belső spirituális fénynek adjuk az adományt! Ez a fény az a késztetés, az az érzés, az a tudati ráébredés, hogy az élet valami több, mint evés, ivás és a materiális élvezetek hajszolása. Amikor kigyullad ez a spirituális fény, akkor megváltozik az élet nézőpontja. Ám, ha fellobban ez a tűz, igényli a figyelmünket! Ennek a fénynek ajánljuk fel a spirituális gyakorlásunkat. Elménket, figyelmünket befelé fordítjuk, a feladatra összpontosítunk. A felajánlás közvetítője az odaadás, odaadás a gyakorlás iránt és az adományozás iránt. A pillanatnyilag elérhető legjobbat adjuk magunkból, tudatosan és nagylelkűen. Ne tartalékoljuk a kincseket szűkebb időkre, hanem nyissuk meg a szívünket és adjuk át magunkat a jelen pillanatnak, legyünk jelen a gyakorlásban!

A tudatállapotunk is meghatározza az adomány minőségét. A rendszeres gyakorlás által megtanuljuk „az Önvaló nyelvét”. Az önvizsgálat, önmagunk megértése által felismerjük, „mitől működünk”. Mindenki számára vannak a napnak olyan időszakai, mikor tudatosabb és nyugodtabb az elme. Ha felismerjük, mikor vannak ezek az időszakok, szolgálatunkra fordíthatjuk őket, s gyakorlásunk eredményesebb lesz. A tudatosság segítségével rátalálhatunk azokra az ételekre, arra a környezetre és társaságra, amely támogatja, táplálja bennünk a spiritualitást. Minél jobban megértjük önmagunkat, annál inkább képesek leszünk a legjobbat felajánlani a jagjánk számára, így lesz minden cselekedetünk magasabb minőségű.

Nacsikétasz ilyen szemmel nézi az apja jagjáját. Tudja, ha egyszer elkezdjük a szertartást, akkor minden részletnek a legmagasabb minőségűnek kell lennie. Ugyanígy, ha leülünk gyakorolni, azaz időt ajánlunk fel arra, hogy a választott utunkat járjuk, akkor az a lehető legjobbat érdemli.