
Karácsonyi üzenet Vépről
Karácsonyi üzenet Magyarországról, Vépről, a Swamiji által vezetett jóga-programról
Már hagyományossá vált eseményre került ismét sor november 28 és 30-adika között Vépen, Magyarországon, a Keresztény Kalendárium szerinti szent Adventi időben, ami a karácsonyi ünnepi időszak kezdete. Őszentsége Vishwaguru Paramhans Swami Maheshwarananda Ji megosztotta a gyakorlókkal a jóga életmód és spiritualitás bölcsességét.
A Satsangon Swamiji a Karácsony lényegéről beszélt, arról az időszakról, amikor minden emberben a Földön felébred a szeretet, a megértés és tudatára ébredünk, hogy Isten itt él közöttünk. Swamiji rámutatott, hogy a Fény Ünnepének tradíciója sokkal régebbi eredetű, mint a Karácsony – már a Ramayana-ban is szerepel – és a világ sok más vallásában is ünneplik a Fényt. Ez az ünnep hitet ad nekünk, hogy Isten eljön és megvédelmez minket a sötét és nehéz időkben és emlékeztet arra, hogy szeressük embertársainkat úgy, ahogy Isten szeret bennünket.
Swamiji különösen kiemelte annak fontosságát, hogy életünk minden napján az első gondolatunk pozitív legyen. Az mondta, ha három hónapig mindent pozitívan, előítéletek, megítélés nélkül nézünk, akkor az nagy belső világosságot és tiszta gondolatokat eredményez. A következő lépés ezen az ösvényen a könyörületesség (daya) megvalósítása, azok irányába is, akik erőszakosak velünk.
Swamiji idézte a Szent Ramayana-ból: „daya dharma ka mula hai, papa mula abhiman” -- a dharma gyökere a könyörületesség, a bűn gyökere az ego.
A hétvégi program fontos eseménye volt India budapesti nagyköve, Őexcellenciája Malay Mishra Úr látogatása is. Sri Mishra, folytatván az előző nagykövetek által megkezdett hagyományt, részt vett a Jóga a mindennapi életben© - Rendszer által szervezett programon, hogy találkozhasson Swamiji Őszentségével és Mahamandaleshwar Swami Vivek Puri Ji-vel (Zágráb, Horvátország). Őexcellenciája köszönetét felezte ki Swamiji Őszentségének és a szervezőknek a meghívásért és nagyon mély, érdekes előadást tartott a Sanatana Dharma ősi indiai bölcsességéről és a Védikus tudományról.
Archívum
-
2025
- 2025 Február (1 cikk)
-
2024
- 2024 Augusztus (1 cikk)
- 2024 Április (1 cikk)
-
2023
- 2023 November (1 cikk)
- 2023 Október (1 cikk)
- 2023 Szeptember (2 cikk)
- 2023 Augusztus (1 cikk)
-
2022
- 2022 Szeptember (3 cikk)
- 2022 Július (1 cikk)
- 2022 Május (2 cikk)
- 2022 Március (1 cikk)
-
2021
- 2021 Augusztus (1 cikk)
- 2021 Július (1 cikk)
-
2019
- 2019 December (2 cikk)
- 2019 Július (2 cikk)
- 2019 Június (1 cikk)
- 2019 Április (1 cikk)
- 2019 Március (1 cikk)
-
2018
- 2018 Október (1 cikk)
- 2018 Július (3 cikk)
-
2017
- 2017 Július (2 cikk)
- 2017 Február (1 cikk)
- 2017 Január (1 cikk)
-
2016
- 2016 November (3 cikk)
- 2016 Szeptember (1 cikk)
- 2016 Március (1 cikk)
-
2015
- 2015 December (1 cikk)
- 2015 November (2 cikk)
- 2015 Október (4 cikk)
- 2015 Szeptember (1 cikk)
- 2015 Június (1 cikk)
-
2014
- 2014 December (1 cikk)
- 2014 November (1 cikk)
- 2014 Október (1 cikk)
- 2014 Szeptember (4 cikk)
- 2014 Június (1 cikk)
- 2014 Május (2 cikk)
- 2014 Április (2 cikk)
-
2013
- 2013 November (1 cikk)
- 2013 Szeptember (2 cikk)
- 2013 Augusztus (1 cikk)
- 2013 Június (2 cikk)
- 2013 Január (1 cikk)
-
2012
- 2012 November (1 cikk)
- 2012 Október (2 cikk)
- 2012 Szeptember (2 cikk)
- 2012 Augusztus (1 cikk)
- 2012 Július (1 cikk)
- 2012 Január (3 cikk)
-
2011
- 2011 December (2 cikk)
- 2011 November (1 cikk)
- 2011 Október (2 cikk)
- 2011 Szeptember (5 cikk)
- 2011 Március (1 cikk)
-
2010
- 2010 December (2 cikk)
- 2010 Október (1 cikk)
- 2010 Szeptember (2 cikk)