Gyakran mondják, hogy a jóga illúziónak tekinti az anyagi világot, s ezért elfordul tóle, szembefordul vele. Gyakori eset, hogy a világgal, embertársaikkal haragban levő emberek a jóga tanaiban látják saját álláspontjuk igazolását, hogy a világ búnös, de legalább is tévelyeg a tudatlanság sötétjében, ók pedig, egy fejlettebb embercsoport képviselőiként kénytelenek elszenvedni a materialistak durvaságát és igazságtalansagait.

Az ilyen gondolkodás félreértésen alapul.

Amikor a jógi azt mondja:

BRAHMA SZATJA DZSAGHAT MITHJAA
(BRAHMAN A VALÓSÁG, A VILÁG ILLÚZIÓ),

akkor a következóre gondol: Az Önvaló, a lélek, a Brahman halhatatlan, nem változik, örök, míg minden más a világon az állandó változás állapotában van, s a következó pillanatban már nem azonos korábbi önmagával. Léte ezért - a változatlan és örökkévaló Brahmanhoz viszonyítva - illúzió, kevesebb valóságtartalommal bír. Nem valamiféle ítélkezésról van szó tehát, hanem az állandóság és a folytonos változás közti különbségről.

A jógi elfogadja a társadalmat, aktív és hasznos életet él, nem valamiféle érzelem és indulattalan, magába fordult, a világtól elvonult holdlakó.

Mahapvabhuji így tanította diáktársait:

-Kedves tanulótársaim, a tanítvány fegyelmezett és komolyan veszi feladatát. A tanulás nem más, mint aszkézis. Aki meghozza az erőfeszítést, hasonlíthatatlanul jobb jövő felé indul el. A diákok tartsák kötelességüknek, hogy szolgálják a közösséget, hazájukat s az emberiséget. Minden teremtmény szolgálata — ez a legmagasabb rendű dharma (kötelesség). Mérlegelvén a moksa és a széva jelentőségét (moksa - felszabadulás, széva - szolgálat), Isten úgy találta, hogy a széva fontosabb, mint a moksa. Ezért Ő maga is kész volt lemondani a szabadság abszolút üdvétől és huszonnégyszer testesült meg a Földön, hogy segítsen a szükségben szenvedőknek. Miként a Nap, a Hold, a föld, a víz, a levegő s a tűz másokat szolgál, az én életemnek is egyetlen célja van, a Mindenség szolgálata. A szolgálat minden emberi élet célja.

(P. S. MADHAVANANDA: LILA AMRIT, DIWALI KIADÓ, 1996, BUDAPEST)

(A Gjána Ganga magazin 16. számából)