A Katha Upanisád
Nacsikétasz utazása a halhatatlanságba
Mahamandaleshwar Swami Jasraj Puri kommentárjaival

Részletetek a magyar fordításból

Hungarian Translation (C)2025, Yoga in Daily Life

Finom eszköz az elme. 1999-ben abban az áldásban volt részem, hogy egy évet tölthettem Gurudévám Gurujával, az Ő „személyes szolgálatában”. Ez abból állt, hogy a teljes napot vele kellett tölteni, 24 órában gondoskodni róla és a szükségleteiről, mellette ülni napközben és a közelében aludni éjszaka (mármint aludni akkor, mikor ritkán lehetőség adódott rá). Azért tettem idézőjelbe a „személyes szolgálat” kifejezést, mert elvben én végeztem minden munkát, mégis ő volt az, aki megáldott engem tudással és néha kemény tanításokkal A világi, kétkezi munkát én végeztem, de ő közben énrajtam dolgozott.

Az egyik ilyen „kiképzést” magamban „egó léggömb”-nek neveztem el.

Azzal kezdődött, hogy Guruji egyik nap megjegyezte egy tanítványának:
- Olyan jól főz Jasraj! Ő a legjobb szakács!
Ahogy ott ültem és hallgattam a beszédét, az egóm felfúvódott, mint egy léggömb, lebegtem a levegőben, eltelve a saját nagyságommal. Guruji egy pillanat alatt bedobott egy megjegyzést arról, milyen reménytelen is vagyok és ezzel, mint egy tűvel, kiszúrta az „egó léggömbömet”, amely – velem együtt – visszazuhant a földre. Másnap megint ugyanazt mondta a főztömről – de már készen álltam! Nem akartam másodjára is bedőlni ugyanannak a trükknek és kis szkepticizmussal fogadtam a megjegyzését. Ám az egó és az elme aljas párost alkotnak, úgyhogy hamarosan arra gondoltam, milyen nagyszerű vagyok, hogy nem ugrottam be Guruji „jó szakács” trükkjének. Milyen okos voltam! Ez persze megint felfújta az egóm léggömbjét és még magasabbra szálltam, mint előző nap. Guruji a következő szavával megint kiszúrta a ballonomat és ismét csak keményen érkeztem vissza a földre. Néhány nap múlva újrakezdte a „jó szakács játék”-ot. Semmi esélye, gondoltam! Ekkor már nem gondoltam azt, hogy milyen okos vagyok, amiért nem dőlök be a trükknek. De abban a pillanatban, mikor ellazultam, megjegyezte valakinek, hogy milyen szépen énekelem a bhajanokat. Máris felfúvódott a léggömb és magasra szállt. Akkor jött a tű ... és puff. És ez így ment tovább, néhány napos szünetekkel. Jött a „jó szakács megjegyzés”. Nincs léggömb. Nincs büszkeség, hogy nincs léggömb. Aztán a „jó bhajan énekes” megjegyzés. Nincs léggömb...de aztán jön egy apró gondolat: „nem tudott megfogni sem a szakácsos, sem az énekeses dicsérettel, mert már elég tudatos vagyok!” Fúvódik a léggömb – jön a tű – puff!

Ez az isteni játék, ez a leela az egy éves szévám alatt így folytatódott. Mindig először a szakácsos, aztán az énekeses dicséret, aztán a következő lépés és így tovább. Néha egy „kör” egy egész hetet, vagy két hetet is igénybe vett, a játékok egész sorozatával. A köröknek mindig az volt a vége, hogy így, vagy úgy, de felszállt az „ego léggömböm” és akkor azonnal ráeszméltem, hogy „Jaj már megint! Mindjárt jön a tű!” A legérdekesebb az egészben az volt, hogy mindig változatlan maradt a sorrend. Guruji nagyon nyilvánvalóvá tette, hogy mi történik. A sorozat mindig a szakácsos dicsérettel kezdődött. De a legérdekesebb csak ezután következett. Guruji egy éves szolgálata után más feladatokat kaptam az ashramban és csak időnként találkoztam Vele. Több, mint egy év múlva el kellett Őt kísérnem a Himalájába egy nyári programra. Már a második napon Guruji ezt mondta a látogatóinak: „Tudjátok, Jasraj annyira jól főz”!!!!!!"

Egónk szakértő ezen a területen! Ő tartja fent az egyéniség tudatunkat, igyekszik meggyőzni minket arról, hogy valóban különbözőek vagyunk a világ többi részétől. Jáma tanítása szerint a lényegünk egyáltalán nem az egyéniség, hanem a teljesség és az egység. De az ego nem akarja hagyni, hogy a kemény munkája csak úgy kárba vesszen! Tehát, ahogy Guruji bemutatta nekem, elménk és egónk mindennel megpróbálkozik, hogy bebetonozza az egyéniség fontosságát. Az eszköz lehet a büszkeség, a vágy, a harag, kapzsiság, a fontosság tudat és így tovább. Azonnal, mikor az „Én ez vagyok”, vagy „Nekem erre van szükségem” gondolat megformálódik, az "én" ismét a figyelem központjába kerül.