A Katha Upanisád
Nacsikétasz utazása a halhatatlanságba
Mahamandaleshwar Swami Jasraj Puri kommentárjaival

Részletetek a magyar fordításból

Hungarian Translation (C)2023, Yoga in Daily Life

Jáma most nézőpontot váltott és egy pompás hintó képét idézte föl Nacsikétasz elméjében. Öt ló feszíti az istrángot, a kocsihajtó kezében tartja a gyeplőiket, a hintó ura pedig hátul ül és nyugodtan szemlélődik.

Jáma aztán így folytatta:
- Ismerd fel a hintó urában az Isteni Önvalót, az Atmát, a kocsi maga pedig a fizikai tested. Az intellektusod a kocsihajtó, az elme pedig a gyeplő. Az érzékek itt a lovak, az érzékek tárgyai pedig az út, amelyen haladnak. Az bölcsek szerint, ha az érzékek és az elme egységben vannak az Önvalóval, akkor Ő az élvező. Ha nem értjük a dolgokat, képtelenek vagyunk különbségeket tenni intellektusunk segítségével és ez fegyelmezetlen elmével párosul, akkor elvesztjük az uralmat az érzékek felett, hasonlóan a kocsishoz, aki nem bírja uralni a megvadult, ideges lovakat. Ám, ha már intellektuálisan megértjük a dolgokat, képesek vagyunk a megkülönböztetésre és ez fegyelmezett elmével párosul, akkor uralkodni tudunk érzékeink felett, mint az a kocsihajtó, akinek jó, engedelmes lovai vannak.

A kocsi, mint metafora, gyakran megjelenik a hindu filozófiában. A kocsit általában tíz ló húzza, ezek az öt gjána indiját (az érzékelés szervei) és az öt karma indiját (a cselekvés szervei) jelképezik. Ez a kép megfelel a számkja filozófia fogalmi rendszerének, amiről a soron következő strófákban szó lesz.

Jáma példázatában az Atma bent ül a hintóban, ő az utazás „élvezője” – az Atma az a tudat, amely a fizikai világ történéseinek tanúja. Az intellektus, az elme és az érzékek pedig összehangoltan dolgoznak, hogy lényünk haladjon az élet utazásán. Az utazás végcélja a Brahman tudat. Jáma az érzékeinket lovakhoz hasonlítja, az érzékek tárgyai pedig az út, amelyen ezek a lovak haladnak. Ez végülis azt jelenti, hogyha követjük ezt az utat, akkor visszatalálunk sajátmagunkhoz.

Csodálatos, de emberpróbáló élmény a lovaglás. A kocsit pedig több ló húzza, ezt még nehezebb irányítani. Jáma rámutat, hogy az érzékek tárgyai az utak, amelyek az érzékek lovait hívogatják. De mi történik akkor, ha mindegyik ló (az egyes érzékek) másik úton akar haladni? Megfelelő irányítás nélkül nagy kavarodás lesz a vége!

Gurudévám radzsasztáni ashramjában szép lovaink vannak. A lovaglás nagyszerű mód a tudatosság megtanulására, hiszen mind magunkra, mind a lóra, mind a környezetre figyelnünk kell. Amit ezáltal megtanulunk, jól alkalmazható a spirituális úton is. Például a gyeplő – amely az elmének felel meg Jáma példázatában – a ló és a lovas közötti kapcsolat. Ha túl lazára engedjük, akkor nem ér semmit. Ha pedig túl szorosra húzzuk, az idegesíti a lovat és aztán nem lesz mivel beavatkozzunk, ha tényleg meg akarjuk állítani. De, a lovaglás tanulás kezdetén, vagy, ha vad lovat ülünk meg, idegességünkben túl szorosra húzzuk a gyeplőt. A jógagyakorlásban döntő kérdés az egyensúly: anélkül szükséges uralni az érzékeket, hogy túlzottan beszorítanánk őket. Ha túl erősen fegyelmezzük az érzékeket, akkor nem uraljuk, hanem elnyomjuk őket. Ha viszont elgyengülünk, vagy erőt vesz rajtunk a kétség, akkor az elnyomott energia felszínre törhet és bajt okozhat. Érzékeink a lovak, amelyek húzzák a szekerünket a spirituális úton. A jóga nem akar harcolni az érzékekkel, hanem munkára fogja az energiájukat.

A Ben Hur film egyik jelenetében a főszereplő, Ben Hur kocsiversenyen vesz részt. Megismerkedik a lovakkal és mivel ért hozzájuk, gyorsan fel tudja mérni az erőiket és gyengeségeiket. Az egyik gyors, a másik kitartó, a harmadik fordulékony, a negyedik pedig a vezető. Ben Hur úgy cserélgeti a lovakat, hogy mindegyiknek ki tudja használni az előnyös tulajdonságait, így azonnal javul a csapat teljesítménye, a csapat tagjai kiegészítik és nem akadályozzák egymást.

Mindenkinek megvannak az erősségei és a gyengeségei. Az istenit meg lehet látni a szemekkel, meghallani a fülekkel, ízlelni a nyelvvel, kiszimatolni az orral, megérezni az érintését a bőrön. Hiszen Jáma magyarázata szerint az Isteni Önvaló mindenben benne van! Személyről személyre változik, ki melyik megjelenési formáját tudja az istenségnek könnyedén felfogni. Ha megismerjük magunkat, akkor ki tudjuk választani az egyéniségünknek megfelelő utakat, amelyek harmonikussá teszik életünk szekerének útját.

A Guru egyik feladata az, hogy felismerje a tanítvány erősségeit és gyengeségeit, amelyeket ő maga nem tud felismerni. A Mester azután ehhez igazítja a tanítvány gyakorlását. Lehet ez önzetlen szolgálat, önátadás, a szent iratok tanulmányozása, hatha jóga, vagy csak csapati sütés, vagy gyomlálás! Azzal, hogy átengedjük a vezetést a Gurunak, a gyakorlásunk korábban nem sejtett irányokba fordulhat és kibontakozhatnak a friss, életadó tapasztalatok.

Az Intellektus a kocsihajtó, az Elme pedig a gyeplő.

Az elme szerepe a közvetítés. Közvetíti az intellektus utasításait az indrijáknak és közvetíti az indriják észleléseit és visszajelzéseit az intellektus felé. Az elme a „csitta” nevű hármasság egyik tagja, ez a hármasság az elme, az intellektus és az ego. Az elme („manasz”) csoportosítja és közvetíti az információkat. Az intellektus („buddhi”) tud különbségeket tenni, rendelkezik tudással, megkülönböztető képességgel, ítélőképességgel, erényekkel és elengedési képességgel. Az ego („áhámkára”) az a működés a csittá-ban, amelyik az „énség”-et hozza létre.

Az Intellektus a kocsihajtó, az Elme pedig a gyeplő.

Az elme gyeplője az intellektus kezében van, ezért az intellektus határozza meg az elme gondolatait és cselekedeteit. Igen fontos, hogy világos legyen az intellektus, hiszen ő a kocsihajtó! Ha a kocsihajtó nem tudja, hova akar menni, hogyan tudná irányítani a lovakat! Egyesek számára magától jön a világosság, mások a szent iratok tanulmányozása, vagy gyakorlás segítségével érik el azt. A legbiztosabb út – ahogy Jáma tanítja – az, ha olyan nevelőnk van, aki már maga megvalósította a tanítást – Ő a Guru --, mivel Ő a közvetlen tapasztalatai alapján tudja vezetni a tanítványt, annak egyéni szükségletei szerint.